Tagg%C3%A1+v%C3%A1l%C3%A1s

Taggá válás

Az Angyali Szolgálat Alapítvány nyitott, ahhoz – az alapító okirat rendelkezéseinek és a kuratórium ülésein megszavazott döntések elfogadása esetén – bármely természetes és jogi személy szabadon csatlakozhat.

Te is kiveheted részed munkánkból és részesévé válhatsz ennek a csodálatos élménynek, amit mindannyian benső késztetésünk szerint, szívből vállaltunk, hogy önkéntesen segítsük egymást és angyali barátainkat égen és földön, az isteni terv megvalósításában, egy jobb világ megteremtésében. Hisszük, hogy a Földön csak úgy maradhat fent az élet jelenleg ismert formája, ha a természettel összhangban, a spirituális fejlődésünk útján haladunk tovább közösen, egymást segítve.

Az alapítvány célja, hogy tagjai munkavégzésük során elkötelezetten keressék és kutassák az önfejlesztés, a meditáció és egyéb technikák segítségével, a szellemi fejlődés lehetőségét, melynek tapasztalatait szóbeli és nyomtatott formában is megosztják egymással, a segítséget keresőkkel valamint érdeklődőkkel.

Hogy miért érdemes taggá válnod?

Mert döntésed alapján részesévé válhatsz egy munkának, amit önmagadért és a többiek érdekében végezhetsz a Szeretet nevében. Egy jó csapat részeseként együtt munkálkodhatsz velünk, hogy önmagunkat, családunkat, közvetlen környezetünket és ezzel együtt egész világunkat kicsit jobbá tegyük.

És még miért?

Alapítványi tagként, ha feliratkozol hírlevelünkre és aktív részvételeddel folyamatosan segíted a munkánkat lehetőséged nyílik az ÉGI üzenetek sorozat könyveit jelentős kedvezménnyel megkapni, akár még a hivatalos megjelenésük előtt. Az 1 évnél régebbi aktív tagjaink számára lehetőséget biztosítunk az alapítvány által kapott kedvezmények igénybevételére. Befogadott, talált állatok megsegítése esetén az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. jóvoltából állat gyógyszerek, tápszerek és egyéb eszközök beszerzése 20%-os kedvezménnyel. A tagjainknak lehetőséget biztosítunk a honlapon való megjelenésre, cikkek írására, az alapítvány céljaival összhangban lévő tevékenységük bemutatására.

Angyali segítővé, az Angyali Szolgálat alapítványi tagjává váláshoz kérjük töltsd ki az alábbi nyomtatványt, hogy felvehessünk adatbázisunkba és megkereshessünk a megadott elérhetőségeiden:

név

becenév, ahogy szólíthatunk

e-mail cím
ezen a címen keresztül vesszük fel veled a kapcsolatot

e-mail cím megerősítése

mobil telefonszám

otthoni telefon

munkahelyi telefon

város
kérünk, hogy statisztikai illetve önkéntes munka szervezési célból add meg nekünk
a lakóhelyed nevét, opcionálisan levelezési címedet

üzeneted az alapítványnak

hírlevél

Az alapítvány céljait és a taggá válás feltételeit megismertem, azokkal egyetértek. Elmúltam 18 éves, vagy szüleim engedélyével jelentkezem.

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése szükséges a továbblépéshez.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük a felhasználási feltételek menüpontban található adatkezelési nyilatkozatunknak megfelelő módon.